Euro 2012: Együtt sikerülhet
2007.04.12. 15:21
A 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság április 17-i, azaz utolsó prezentációja kapcsán szerdán a Hilton Budapest Hotelben tartottak sajtótájékoztatót a horvát-magyar közös pályázat szervezői.
Európa-szerte javul megítélésünk
Az ünnepi eseményen számos vendég jelent meg azok közül, akik közvetett, vagy közvetlen módon támogatták a pályázatot. A sok ismert közéleti személyiségen kívül természetesen neves volt labdarúgók – mint például Buzánszky Jenő, Albert Flórián, Mészöly Kálmán, Nyilasi Tibor, Dunai Antal – és a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségi tagjai, vezetői is ott voltak a sajtótájékoztatón.
Elsőként dr. Lamperth Mónika, a sportért felelős önkormányzati és területfejlesztési miniszter szólt a megjelentekhez. A miniszter asszony hangot adott a pályázatunk sikerével kapcsolatos bizakodásának, valamint elmondta, önmagában már az is siker, hogy a közös kandidálás Európa-szerte jó hírét kelti Magyarországnak és Horvátországnak.
Konszenzus minden téren
A miniszter asszonyt Zeljko Klaric, Horvátország sportminiszter-helyettese követte. A politikus kijelentette: a horvát kormány is megad minden támogatást a pályázatnak, és mivel a prezentációnk igen magas színvonalú, ő is jónak látja esélyeinket a sikerre.
A két politikus után Vlatko Markovic, a Horvát Labdarúgó Szövetség elnöke vette át a szót. Lendületes előadása során aláhúzta: a szervezők mindent megtettek a pályázat eredményessége érdekében és külön siker, hogy mindkét országban a politika terén is teljes a konszenzus a kontinensviadal megrendezése okán. Markovic rámutatott, hogy akkor sincs okunk szomorkodni, ha netán más kapja a rendezés jogát, hiszen már a pályázat kapcsán is új stadionok, edzőközpontok épülnek fel, fejlődik a két ország futballjának infrastruktúrája, ami a következő generációk számár bír nagy jelentőséggel.
Emelt fővel várjuk a döntést
A horvát szövetség elnöke után Kisteleki István, az MLSZ első embere szólt a sajtó képviselőihez. A hazai szövetség vezetője mindenkinek köszönetet mondott, aki segítette a pályázatot, főképp a hazai szervezőbizottság elnöke, Gyárfás Tamás munkáját emelte ki. Kisteleki István leszögezte: az országnak nagy szüksége lenne az Eb megrendezésére, hiszen ha megkapjuk a rendezés jogát, a gyermekekért, a jövő labdarúgóiért is nagyon sokat tehetünk majd
- Mindkét ország megérdemelné a kontinensviadal rendezési jogát, mert ezáltal Magyarország és Horvátország is megérdemelten a helyére kerülne Európában – mondta Kisteleki István. – Mindét ország polgárai büszkék lennének a sikerre, és nem szabad elfelejtenünk, hogy a futball nemcsak sport, hanem az emberek összetartásának záloga is. Akármi is lesz majd a döntés, a bejelentés után emelt fővel jövünk ki a teremből.
A sajtótájékoztató befejező részében Gyárfás Tamás árult el részleteket a jövő heti, cardiffi prezentációról. A szervezőbizottság honi elnöke elsőként köszönetet mondott munkatársainak a nagyon színvonalas, látványos - és reményeink szerint eredményes - munkáért, de megköszönte mindenki támogatását, aki a közös ügy mellé állt.
A miniszterelnökök is segítenek
Ezután Gyárfás Tamás elmondta, hogy a két ország miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc és Ivo Sanader is ott lesz majd a walesi városban, és mindketten szót emelnek majd a pályázat sikere érdekében.
Cardiffban egyébként a horvát-magyar prezentáció lesz az első, amelyet végleges formájában ismernek meg az UEFA szakemberei - valamennyi ország pályázati bizottsága 30 percet kap anyaga előterjesztésére. A sajtótájékoztató végén levetítettek néhány részletet abból a háromdimenziós filmből, amelyet Cardiffban láthatnak majd az UEFA végrehajtó bizottságának tagjai - s amelynek vetítése során pályázatunk képviselői szólnak majd a döntéshozókhoz. Zárásként a Time együttes előadásában élőben csendült fel az Eb-pályázat Berkes Gábor által irt hivatalos dala.
|